Kövesi-Nagy Katalin

A TISZABEZDÉDI TARSOLYLEMEZ

(Kora középkori magyar műalkotás elemzése)

 

    A kora középkorban már részint magyarok lakták a Kárpát-medencét. László Gyula elmélete szerint már az ún. késő avarok zöme magyar volt. Őket nevezik a griffes-indás kultúrának, mely azért fontos, mert hasonlóságot mutat a művészi ábrázolásmódjuk a már mindenki által magyarnak elismert népével. Ha csak azt vesszük alapul, hogy a magyarok a Kr.u. 896-os évben érkeztek a mai lakhelyükre, akkor is teljesen tiszta az a tény, hogy a művészetükre nem az európai jellegek a mérvadóak, hanem bizánci, iráni, szasszanida, kaukázus-vidéki és ázsiai, belső-ázsiai jellemzők. E tarsolylemez keletkezési idejét már a honfoglalás utánra datálják, vagyis már itt készítették, így ebbe a korba tartozik.

 

    A magyarság jelentős fejlettségű és minőségű kézműves tudományt hoztak magukkal európai lakhelyükre. Állati bőrökkel, inakkal, csontokkal, agyaggal, fával, fémmel kitűnően dolgoztak. Különösen kiemelkedő volt a fémmegmunkálásuk, az ötvösművészetük. Ezért is választottam ebből a körből a feldolgozandó példát, hogy egy nagy fontosságú darabot, ne pedig saját művészetükben is különleges technikájú, ekként egyedi tárgyat. Páratlan ritkaságot, rejtelmeket azonban így is tartogat. Efféle ötvösség, mint eleinké, nem volt Európában az érkezésük előtt, ezt ők hozták be és ismertették meg a nyugati népekkel. Legtöbb régészeti leletünk sírokból kerültek elő, s azokból is a rengeteg csont mellett nagy számú fém tárgy, hiszen ezek a legidőtállóbb anyagok. Kiváló példa ezekre bármely tarsolylemez, szablya, korong, veret díszítménye. Növényi minták szövevényes ornamentikája (az életfa kiemelkedő szerepű ezek közül) vagy állatok reális és elvont, rejtett ábrázolása a legáltalánosabb, melyeket a fém lemezekbe úgy dolgoznak bele, mint egy domborműbe. A berakásos technológia és a poncolás sajátossága a magyar ötvösségnek.

 

    Van még valami a tarsolyodban? - Kérdezheti bárki a mai napig, bár nem hiszem, hogy e szókapcsolat minden használója tudja, honnan is ered, mit jelent a tarsoly szó benne. Minden férfi övén ott volt egy-egy darabja, mert szükségük volt rá. Ebben tartották az ún. tűzkészséget, mely csiholó acélt, kova követ és kifőzött, kiszárított taplógombát jelentett. Ezek kellettek az öngyújtó vagy a gyufa előtt a tűz meggyújtásához. Fontos része volt így életüknek, mindig náluk volt, kéznél. Ezen kívül fegyvereikre lehetett bármikor szükség, de az a fegyverövön vagy tegezben volt. Valójában tehát minden létszükségletüket maguknál tartották, funkciójában tehát a mai táskához, leginkább övtáskához, hasonlítható. (Ma ha valaki övtáskát – esetleg tarsolyt – hord, leginkább kulcsait, tárcáját, mobiltelefonját tartja benne, vagyis a funkció megmaradt.) Ez volt az elsődleges funkció.

 

    Az ember azonban sosem elégszik meg annyival, hogy a személyes tárgyai csak a minimális tulajdonságokkal rendelkezzenek. Szépérzékük, ügyességük, tudásuk által valósították meg a világnézetük alapján a művészi díszítményeket. Mindenki másféle módon tudta ezt megoldani, más anyagból, más mintával, ahogy pont viselője kívánta. Textilből is készülhetett, de sok a példa a bőr alapanyagúra is, melyeket hímzéssel, bőrszálas fűzéssel vagy rátétes elemekkel bárki elkészíthette. A gazdagabbak azonban azt is megtehették, hogy fémvereteket tettek rá. Ezek a veretek egyre nagyobbak lettek és egyre többet, egyre sűrűbben helyeztek rá, míg végül teljes fedelének felületét lemezzel borították. Van példa egyszerű, díszítetlen vaslemezre is. A legkiválóbbak mesterien elkészített nemesfémből készíttettek maguknak, így vált rangot, gazdagságot jelző tárggyá. Nem csak a tarsoly, hanem a ruha anyaga, az öv, fegyveröv, süveg, lószerszám, fegyverzet – főként a szablya – veretei és díszítése is mind arról árulkodtak, hogy az illető milyen rangot visel a társadalmi szervezetben. Így a tiszabezdédi emlék nem csak egy köznapi ember tulajdonában volt, mikor készítették és használták, ezt bizonyos. Sűrű, pompás díszítése, nemesfémmel, vagyis arannyal bevont felülete is ezt támasztja alá.

 

    Most pedig sorra veszem a legfőbb adatait. 1896-ban feltárt honfoglalás korban élt magyar  férfi sírjában találták, (így készítője is ismeretlen)s ez volt az első tarsolylemez, amiről ásatások során tudunk. Lelőhelye Tiszabezdéd, mely  Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, Záhonytól, a határ-várostól, nem messze. A temető 17 sírjából a leggazdagabból került elő, ott is a férfi bal karja alatt helyezkedett el. Vörösrézből készült, melynek egész felülete aranyozott. 13,6x15,6 cm. Vastagságára és súlyára nem találtam adatokat.

 

Ma a Magyar Nemzeti Múzeumban látható.  (Leltári száma: 86/1896.235.a.)

http://muvtor.btk.ppke.hu/etalon/546.jpg

 

 

Első pillantásra nem az eddig felsorolt jellemzőket állapítaná meg akárki, aki ránéz. Ez a kidolgozott, gyönyörű, mozgalmas, figyelmet lekötő mintázat okozza. Lássuk tehát, hogy mi is található rajta! (Fénykép és műhelyrajz a dolgozat végén.) Az alakja egy kissé eltér a többitől, szélesebb azoknál, főbb vonalaiban viszont nem tér el. A jellegzetes, sok lemeznél általános, palmettás, indás-leveles mintázat adja meg a szegélyét (hármas palmettacsokrok sora) és a középen elhelyezkedő növényt is ez alkotja. Életfaként értelmezik ezt a részt, mely sokszor visszatérő elem mindenféle korabeli tárgy díszítésén. Az életfa az ősi vallásukban a világ egészét jelenti, ill. ez a fa az a világképükben, mely összeköti az alvilágot, ahol gyökeredzik, az emberek világát, ahol a törzse és alsó lombozata van, teteje pedig a felső világgal van kapcsolatban, tehát a természet feletti erőkkel is kapcsolatban áll. Ezen keresztül éri el az ember is az égiek világát. Egy tőből ered, majd szétágazik. Két szélső ága belső keretet adva felül megint összenő és hét levélben végződik. A hetes szám már a régi kultúrában is az isteni szám volt, de a keresztény világban is az egy Istent jellemzi vagy jelképezi. A tőről fakadó középső ágán – a lemez kellős közepén – található egy bizánci kereszt, mely egyértelműen keresztény jelkép. Bizánci, mert szárai egyenlő hosszúak. A kelet felől érkező kultúrák először mindenképpen a bizánci keresztényekkel találkoztak, érintkeztek, s nem a rómaiakkal. Német térítők – vagyis római katolikus papok – csak (vagy már, attól függ, milyen szempontból nézzük) Géza fejedelemmé válásakor érkeznek az ország területére 972-ben. Az átmenet sosem egy csapásra történik egyik kultúrkörből vagy vallásból a másikba és a váltás sem az államalapítással kezdődött. Például Bizáncban jártukkor több jelentős vezetőjük is megkeresztelkedett a keleti szokásrend alapján. Bulcsú 948-ban, Gyula 953-ban. Ennek ellenére egyáltalán nem kizárt, hogy már ezek előtt, még a hágók megjárása előtt találkoztak és felvettek elemeket a kereszténységből. A tarsoly mindenképpen már az átmenetben keletkezett. Jó volna tudni a szénizotópos vizsgálat eredményét, hogy pontosan mikor készíthették e darabot, hogy helyesebben behatárolható legyen ez az időszak. Fontosnak tartom, hogy ez a kereszt tényleg a középpontban helyezkedik el, hiszen a figyelem ide összpontosul, a leghangsúlyosabb, legfontosabb helyen van. Ezt az ablak szerű rész két oldalán két különös, természet feletti lény ágaskodik. Mindkettő a középrész felé fordul. Szemből nézve a bal oldalon egy ún. pávasárkány (vagy senmurv) található. Ez az bizánci kultúrában jelentős, valószínűleg onnét került át a magyarok köztudatába. Szárnyas,  pávafarkú kutya- vagy farkasfejű szörnyeteg. A másik oldalon szintén mitikus szörny látható, még pedig négylábú, griffszerű állat hosszú farokkal és fején egy szarvval. A mitikus, természet feletti lények mindig a világok átjárói, összekötői voltak, így lehetnek az életfa értelmét alátámasztó lények. Ahogyan ismerem a kor ábrázolásait, ritkán található férfiak tárgyain állat képe, mert a nők jobban rászorulnak ezek védelmére. Hiszen ábrázolásuk és ezek hordozása védő erőt jelentett viselőjének. Őrizhetik az életfát is, a világ rendjét, de a viselőjét természet feletti erőkkel való felruházása is magyarázat lehet.

 

    A munka folyamat a következő lehetett. A készítője felrajzolta és vésővel bemélyítette a minták vonalait, majd kidomborította a kiemelt mintákat, így tette igazán plasztikussá. A hátteret a jellegzetes poncolással alakította ki, mely kör alakú nyomokat hagy, ha a vas eszközt kalapáccsal a lemezhez ütik. Ehhez hasonlóan készült az összes díszített tarsolylemez és más ötvösmunkák is.

 

    Csodás egységet alkot, ahogyan a pogány és keresztény mitológia elemei egymás mellett összhangban állnak. Különös és rejtelmes folyamat részeredményeit, akkori állapotát mutatja a lelet. Ezért kiemelkedő az egyébként is nagy jelentőségű ötvösremekek közül.

 

A tiszabezdédi tarsolylemez rajza

2011. május 8.



Webmester