Volt egy Árpád-házi magyar király, II. Béla, akit alig hét éves korábban megvakíttattak. A gyermek egész életére elvesztette látását, ám a történelmi sors úgy hozta, hogy 16 évvel később, 23 évesen trónra kerülhetett. A fiatalember iszonyú bosszút állt megvakíttatóin: rögtön megkoronázása után 68 magyar főurat mészároltatott le. Mindazokat, akiknek szerepe vagy része lehetett megcsonkításában. (De még azokat is, akik csak tudtak a dologra, de nem tettek ellene semmit.) De hogyan is kezdődött az egész?

 

A szerencsétlen és barbár tettet egy trónharc előzte meg, mégpedig a regnáló Könyves Kálmán király és testvére Álmos herceg között. Az uralkodó ekkor már hosszú évek óta küzdött öccsével, aki többször megkísérelte a trón megkaparintását. A folyamatos trónviszályok közepette Álmos különböző külföldi hatalmasságoktól kért segítséget annak érdekében, hogy letaszítsa bátyját a trónról. Egyik fő támasza a Kijevi nagyfejedelem, II. Szvjatopluk volt, akitől még lánya kezét is elnyerte. Ebből a frigyből született 1108 körül Béla herceg. Közben a királynak is fia született, 1101-ben a későbbi II. István. Félő volt, hogy a szülők harcát a gyermekek fogják folytatni, és Kálmán király nem akarta, hogy fia ugyanúgy állandó trónharcra kényszerüljön, mint ő maga. Félelmét tettek követték: elhatározta, hogy egyszer s mindenkorra véget vet öccse lázadásainak és egyúttal leszámol annak fiával is, hogy megóvja saját fiát a későbbi küzdelmektől. 1115 –ben elfogatta testvérét Álmost és fiával együtt megvakíttatta őket. Ebben a büntetésben részesült még három főember is (név szerint Uros, Vata és Pál).  A XIV. századi krónikakompozíció is beszámol a megvakíttatásról, mégpedig a 150. fejezetben:
„rex cepit ducem et filium eius Belam infantulum et obcecavit eos. Sed et Belam infantulum preceperat castrare.”

 

Ezzel véget érte a trónharc a megvakított apa és fia száműzetésbe kényszerültek. Mindketten a dömösi prépostságba vonultak. Álmos herceg később még egy kísérletet tett a hatalomátvételre, ezúttal már Kálmán fia, II. István ellenében, mégpedig a bizánci császártól kérve segítséget. A konfliktus háborúvá fajult, de végül ez a kísérlet is elbukott. Álmos Bizáncban halt meg, 1127-ben. Pár évre rá váratlan esemény történt: 1131 –ben az ifjú II. István (Kálmán fia) váratlanul szintén meghalt vérhasban, alig 30 esztendősen. Az ország király nélkül maradt és a trónra az egyetlen szóba jöhető Árpád-házi jelölt csak a megvakított, alig 23 éves Béla herceg volt. A fiatalember borzalmas gyermekkort maga mögött tudva, megvakíttatva, apját elveszítve folytonos küzdelmek után elfoglalhatta a trónt.

 

Megkoronázásával, a hatalom az Árpád-ház Kálmán-ágáról az Álmos-ágra szállt át. A Kálmánt és II. Istvánt támogató főurak kiszorultak a hatalomból, és pozícióba jutottak azok, akik az addigiakban Bélát támogatták. Béla pedig a vaksága felett érzett düh, elkeseredettség és bosszúvágy miatt a hatalomváltás véres eseménnyel vette kezdetét. Az 1131-ben Arad mellett tartott országgyűlésen kegyetlenül meggyilkoltatták azokat a főembereket, akikről feltételezni lehetett, hogy felelősek Béla megvakításáért. A források szerint a vérengzésnek hatvannyolc rangos főúr esett áldozatul. Az esemény megszervezésében és kivitelezésében meghatározó szerepe volt Ilona királynénak.

 

II. Béla további uralkodása

 

A véres leszámolások után építőmunka indult a belpolitikai életben is. A fennmaradt oklevelek tanúsága szerint II. Béla idején kezdett szerveződni az udvarban egy olyan hivatal, amely az oklevelek kiadásával már nemcsak alkalmilag, hanem hivatásszerűen foglalkozott. Ez a hivatal a III. Béla korára kialakult kancellária elődjének tekinthető. Béla következetesen bevonta a királyi tanácsot a hatalom gyakorlásába. Nem tehetett mást, mert vaksága miatt teljesen ki volt szolgáltatva környezetének. A források alapján bizonyosra vehető, hogy a hatalmat nem egyedül ő, hanem szűk környezetével – elsősorban Ilona királynéval – együtt közösen gyakorolta. Béla jó viszonyt ápolt a hazai egyházi vezetőkkel, az egyház javára jelentős adományokat tett. Az 1137-ben leégett pannonhalmi apátságot az ő segítségével építették újjá. Mindezek nagymértékben hozzájárultak az ország konszolidálásához.

 

Külpolitika: Könyves Kálmánnak a szuzdali fejedelem lányától született törvénytelen gyermeke, Borisz herceg II. Béla trónra lépésekor érezte elérkezettnek az időt arra, hogy átvegye Magyarországon a hatalmat. Ehhez Lengyelországban, III. Boleszló udvarában keresett szövetségest. Mivel 1127 óta ellenséges volt a magyar-lengyel viszony, Borisz itt kedvező fogadtatásra talált, a lengyel hadak megindultak Magyarország ellen. Béla – testvérének osztrák házassága révén – III. Lipót osztrák őrgrófban talált katonai szövetségesre. Az 1132. július 22-én a Sajó folyó völgyében vívott csatában a magyar és osztrák seregek súlyos vereséget mértek Borisz és Boleszló hadaira. Borisz nem halt meg a csatában, de a továbbiakban már nem veszélyeztette Béla királyságát. Ennek fő oka Béla ügyes diplomáciájának volt köszönhető, ugyanis miután megnyerte III. Lothár német-római császárt, elérte, hogy a német uralkodó rávegye Boleszlávot arra, hogy elálljon Borisz további támogatásától. A sikeres kül- és belpolitika lehetővé tette az ország területi terjeszkedését is. 1136-ban Közép Dalmácia újra magyar fennhatóság alá került. 1137-ben II. Béla meghódította Boszniát. (Rámát) és fiát Lászlót (a későbbi II. Lászlót) Bosznia hercegévé nevezte ki.

 

Harmat Árpád Péter

forrás

 

 

További ismeretek II. (vak) Béláról



Webmester