1440. 02. 21-én Kottaner Jánosné ellopta a Szent Koronát a visegrádi várból Erzsébet királyné megbízásából.

 

Albert király halála után 1440. február 21-ére virradó éjjel a korona krimibe illő (Poirot és Columbo is örült volna egy ilyen esetnek) viszontagságokon esett át. Kottanner Jánosné, a királyné udvarhölgye, Kesselőkői Liptai Bálint és szolgája segítségével Visegrádon ellopta a koronát, és egy vánkosba rejtve Komáromba vitte. Ezzel lehetővé tette V. László megkoronázását, a korona Frigyes császár kezére jutását és meghiúsította I. Ulászló megkoronázását. Emiatt, 1440. július 17-én I. Ulászló királyt egy alkalmi koronával koronázták meg, amelyet I. István székesfehérvári ereklyetartójáról szereltek le.

 

Az udvarhölgy elbeszélése a korona elrablásáról (részletek):

 

" ... Cillei Ulrik gróf eljött akkor őnagyságához s együtt megtanácskozták, hogyan lehetne valami okosat kitalálni, hogy a Szent Koronát a visegrádi várból kihozhassák. Nagyságos úrnőm akkor hozzám jött, hogy én tegyem meg ezt, mivel senki sem ismeri annyira a körülményeket, mint én, akiben ezen felül még meg is bízik. Én bizony nagyon megijedtem, mert ez súlyos kockázat volt számomra és kis gyermekeim számára s azon tépelődtem mitévő legyek? Senkitől sem mertem tanácsot kérni csak Istentől ..."

 

" ... Amikor azután elérkezett az igazi ideje annak, hogy Isten csudatételét véghez vigye, egy férfiút küldött nekünk, aki elvállalta, hogy kihozza a Szent Koronát. Ez magyar volt, ... nak hívták, hűségesen, okosan, férfihoz méltóan fogott neki a dolognak, ... szereztünk néhány lakatot és két reszelőt. ... A várnagy ekkor gyöngélkedett, mégis szándékában állt, hogy az ajtó elé feküdjön, amely első bejáratul szolgált a Szent Koronához. Betegsége súlyosbodott ... Ezért vászon kendőcskét borított arra a lakatra, amelyet mi a sarokvas mellé tettünk ... s pecsétet nyomott rá. Amikor megérkeztünk a visegrádi várba, az udvarhölgyek megörültek, hogy nagyságos úrnőnkhöz kell utazniok. ... Az aki velem volt, szintén bejött a hölgyek szobájába ... Hozzám pedig így szólt: "Asszonyom nézzen utána, hogy világítani tudjunk! " Én megkértem egy öregasszonyt, hogy adjon néhány szál gyertyát ... odaadtam segítőtársamnak ... neki adtam a lakatokat is ... nagyságos úrnőm kis pecsétnyomóját ... Akkor ő a lakatról a rápecsételt kendőcskét levette ... és keményen dolgozott ... és a reszelés zaja kivehetően hallatszott. ... én mindent jól hallottam, s nagy félelmemben kértem Istent legyen mellettem és segítőtársaim mellett. Imádságom végén felálltam. ... Segítőtársam már szembe jött velem azzal, hogy sikerült ... s Szent Korona egészen szabaddá vált ... mindenütt betettük az ajtókat, lakatokat vertünk rájuk ... újra rányomtuk nagyságos úrnőm pecsétjét, a külső ajtót bezártuk, visszatettük a kendőcskét ... ahogy a várnagy odatette. ... A Szent Koronát a kápolnán keresztül vittük ki, ahol Szent Erzsébet nyugszik, ide én Kottanner Jánosné egy miseruhával és egy oltárterítővel tartozom, ezt László király nagyságos uram fizesse meg. Itt társam fogott egy vörös bársonyvánkost. ... a Szent koronát beletette a vánkosba, majd újra bevarrta."

 

" Már majdnem teljesen megvirradt, felkeltek az udvarhölgyek és mindenki más is, hogy elinduljanak. ... Mikor készen voltak, hogy útra kelhessünk, az aki velem volt aggódott, fogta a vánkost, amelybe a Szent Korona be volt varrva, szolgájának a gondjaira bízta, hogy vigye ki a vánkost, ócska tehénbőrt borított rá, ennek hosszú farka volt, amely lelógott, úgyhogy mindenki elkezdett nevetni. ... Amikor odaértünk a fogadóhoz, ahol enni szándékoztunk, a derék fickó fogta a rábízott vánkost és velem szemben letette egy asztalra, így amíg ettünk a szemem előtt volt. Amikor az evéssel végeztünk a vánkost megint a szánra tette, és a sötét éjszakában tovább utaztunk. Így érkeztünk a Dunához. ... Rámentünk a jégre, úgy a Duna közepe táján az udvarhölgyek szekere alatt beszakadt ... senki sem került a jég alá, de minden más holmi leszóródott, részben a vízbe, részben a jég alá. ... a legelőkelőbb udvarhölgyeket magamhoz vettem a szánra és Isten segítségével így értünk át a jégen. Amikor Komáromban a palotás házhoz érkeztünk, akkor az aki velem volt és velem együtt szabadult meg gondjaitól fogta a vánkost a Szent Koronával és arra a helyre vitte, ahol jó oltalom alatt volt. ... "

 

Aznap éjjel (1440. február 21.), amikor Kottannerné és ismeretlen segítőtársa a koronával Komáromba érkeztek, Erzsébet királynőnek valóban fia született, a későbbi V. (Utószülött) László. Erzsébet ragaszkodott hozzá, hogy a magyar trón fiát illeti örökség jogán. Ezért Pünkösd napján, május 15-én megkoronáztatta éppen 12 hetes csecsemő fiát. A koronázás teljesen szabályos volt. Fehérvárott a Szent Koronával történt, a szertartást az esztergomi érsek, Szécsi Dénes bíboros végezte.
A koronázást követően s királynénak és kíséretének el kellett hagynia Fehérvárt, nyugat felé, Győrbe készültek:

 

"A nemes királyné gondolataiba mélyedve ... így szólt hozzám: ’Mit tanácsol, ügyünk nem áll jól, ürügyül azt hozzák fel ellenünk, hogy hová akarjuk rejteni a szent koronát, pedig ha az ellenség kezébe kerül, semmi jó nem származik belőle.’ Sokáig tanakodtunk. ... Ezután megint odaléptem a nemes királynéhoz, és így szóltam: ’Nagyságos úrnőm, tisztelet az Ön eszességének, nekem ez jónak tetszik: nagyságod jól tudja, hogy a király többet ér, mint a korona, tegyük tehát a szent koronát a király alá a bölcsőbe, s ahová Isten rendeli a királyt, oda kerül a korona is.’...


Reggel aztán fogtam a szent koronát, nagyon jól bebugyoláltam egy kendőbe, és a bölcsőbe, a szalma közé tettem, mert őnagysága akkor még nem tollakon feküdt, s egy hosszú kanalat is tettem melléje, amivel a gyermekeket szokás szórakoztatni. Ezt azért tettem, ha valaki be találna nyúlni a bölcsőbe, azt higgye, hogy olyasmi van ott, amivel a nemes királyt szórakoztatják. Erről ebben az időben senki sem tudott, csak nagyságos úrnőm meg én...’’

 

forrás




Webmester