"Dózsa kivégzése 1514. júliusközepe táján történhetett. Mint ilyenkor mindíg , ezúttal is hatalmas tömeget csődítettek össze, részben a város lakosságából, részben pedig a legyőzöttekből. Hadd lássák, miként pusztul a kurucok vezére! (...)

 

Dózsa Györgyöt mezítelenre vetkőztették (mint minden középkori kivégzéskor, a főuraknak járó lefejezést kivéve, amikor az elítélt legszebb ruháját ölthette fel), majd egy trón formájú durván ácsolt fa karosszékbe ültették és odakötözték. Ezután a hóhér egy vas abroncsból sebtiben összekovácsolt, koronát formázó pántot izzásig tüzesített és azt Dózsa györgy fejébe nyomta.

 

 

Ez a kegyetlen kínzás a középkorban a fejedelmi hatalomra törő, az önmagukat uralkodó hatáskörrel felruházó lázadók büntetése volt. Amikor tehát méltán borzadunk el az eljárás szörnyűségén, mindjárt azt is meg kell állapízanunk, hogy az eljárás nem volt szokatlan; a vérengző kedvű, rettegett VI. Henrik német-római császár is ilyen módon végeztette ki az ellene lázadó Jónás grófot.

 

Az izzó vastrón legendája tévedés; pirosra tüzesített vasszéket szinte még megközelíteni sem lehet, nemhogy valakit odavezetni és beleültetni. Egyetlen kortárs sem említi a tüzes vastrónust. Ulászló király - bár ő nem volt jelen a kivégzésnél, de nyilván pontosan tájékoztatták - így írja le a kivégzést, kollégájához, Miksa német-római császárhoz intézett levelében 1514. július 24-én:

"Először is tüzes vassal koronázták meg, azután pedig a még élőnek meztelen testét lábainál fogva odakötözvén, saját katonái, akiket közönséges nyelven hajdúnak hívnak... fogaikkal széttéptékés felfalták, végre pedig holttestét négyfelé vágván, karóra függesztették fel."

 

 

Semmi okunk nincs kételkedni ebben a némi szadista elégtételt is éreztető királyi jelentésben. A másik kortárs, Stieröchsel kanonok sem tud tüzes trónusról: A hóhér "tüzesült koronát helyezett királyi fejére". Ugyanő részletesen ábrázolja a Dózsa fejébe taszított izzó vaspánt hatását:

tört koponyájának bőven buggyant ki nedve,

ontja ki agyvelejét füle, szája s az orr üregén át...

 

Az így megkínzott és hihetőleg eszméletét veszített vértanú testével ekkor pokoli színjátékot kezdtek. A hóhérnak az volt az utasítása, hogy Dózsa György testőrségének kiéheztetett tagjaival haraptasson egy-egy húscafatot az elítélt testéből. E pillanatban megzendült a körül álló papok kórusa és a Te Deumot kezdték énekelni. Elképesztő jelenet. Templomi éneket éneklő hívek és papok jelenlétében egy izzó vaspánttal megkoronázott férfi testéből saját emberei véres húscafatokat haarapdálnak!

 

Figyeljük meg, hogyan alakul át a döbbenetes kínzás, a tüzes koronával való koronázás mint büntetés eksztatikus vallási őrjöngéssé: a megkínzott vértanú testéből a hívei esznek: "Ez az én testem..." és közben a tömeg szent énekeket zeng.(...)

 

Elég arra rámutatnunk, hogy Dózsa iszonyú megkínzása nem úgy végződőtt, mint Zápolya remélte - "ezeket a halál már nem rettenti, a halál módjával kell tehát ijesztenünk őket" - hanem egy vértanú érthetetlenül borzalmas, de eksztatikusan átélt búcsúztatása lett. Erre utal, hogy azok, akik e szörnyű színjáték résztvevői közül életben maradtak, csaknem dicsekedve emlegették, hogy ők abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy ehettek Dózsa testéből: lásd például Istvánffy utalásátLőrinc kovácsmesterre, akit - írja Istvánffy - "mint előrehaladott korú öreget régen, gyermekkoromban láttam".

 

 

Ezt a különös hangulatot leginkább egy szemtanú német nyelvű leírása érzékelteti; Georg vonHohenzollern brandenburgi őrgróf szolgája jelen volt a kivégzésnél és elmondta egy röpirat szerzőjének, mely a már említett augsburgi kiadványnak egy részletesebb változata.

 

"Az őrgróf szolgája, Kristóf nevezetű, megjött a hadból, elmondotta, hogyan fogták meg a Székely Györgyöt;először - azt mondja ez a Kristóf, és ő a hadból a szemével látta - megfogták őt és levetkeztették és egy magas székre ültették. Azután koronát csináltak neki vasabroncsból, azután ezt a koronát izzóvá tüzesítették és az ő fejére helyezték. És ennél a koronázásnál minrtegy hatvan emberüknek táncolniok kellett előtte és mögötte a maguk módján, és ehhez még hegedővel és sípokkal is zengettek az ő módjukon. És akik ott jelen voltak barátok és papok meg egyéb tanult emberek, mindnyájan énekelték: Te Deum, laudamus. És ilyen énekés közepette az ő öccsét, kit vele együtt fogtak el, három darabra vágták az ő szeme előtt, majd majd azután a táncolóknak, az ő legjobb szolgáinak, nyersen kellett őt enniök; szolgái ettől vonakodtak, mire hármat vagy négyet levágtak közülük, és mikor a többiek ezt látták, tátott szájjal rávetették magukat és darabokat haraptak ki belőle. És aki nem nyelte le, azt levágták(...)

Ezt a tettet János gróf, az erdélyi vajda vitte véghez, az ő főkapitánya által cselekdte meg Székely Györgyön ezt a kínzást; és mind a vele volt népet büntetés nélkül hagyták elvonulni, hogy soha többé ne cselekedjenek az ország ellen, gonosztettükket megbocsátották... De még azért mindig sok nép tartja fenn a keresztet, ezért senki sem mondhatja meg, mi lesz ebből..." (...)

 

A megkínzott és meggyilkolt Dózsa testét négyfelé vágták, és a test darabjait azoknak a városoknak küldték el, a kapukra kifüggesztendő, ahol a keresztesek érseki utasításra gyülekeztek. A parasztsereg foglyul ejtett tagjait ezután Zápolya szélnek eresztette. Nem humánus tett volt ez; a nemességnek szüksége volt a jobbágyra, különben ki szüretelte volna le a szőlőt?

Nemeskürty István: Önfia vágta sebét

 


 



Webmester