A törökökről mindenféle: A selyemzsinór

 

"A selyemzsinór eredete valószínűleg arra a szokásra vezethető vissza, hogy a nomád időkben bizonyos bűnösöket az íjuk idegével fojtottak meg. A megfojttatás általi halál az uralkodói vérből származó személyek privilégiuma volt, mert azok vérének kiontása bűnnek számított.

 

Magáról a selyemzsinórról sem hiteles képet, sem pontos leírást nem találtam. Az egyetlen ábrázolás egy nyugat-európai metszet Kara Mustafa nagyvezír megfojtásáról. Úgy néz ki, hogy a selyemzsinór egy olyan hurok volt, amit két oldalról meghúzva lehetett megszorítani. Erre a célra egy-egy gomb is volt rákötve fogantyúnak.

 

Az ítélet végrehajtását nem bízták rá az elítélt lekiismeretére (mármint, hogy akassza fel magát a selyemzsinórra). Az "elküldés" azt jelentette, hogy a kapudzsi basi kikézbesítette a selyemzsinórt, ismertette az ítéletet, és a kíséretében lévő két csausz (?) ott helyben végre is hajtotta azt."

 

(Némi adalék. Bár, lehet, hogy nem helytálló)

"Azt olvastam valahol, hogy a kapudzsi basi az itélet felolvasása után a fermánt a térdelő elitélt fejéhez érintette, tette. Ezután jött a megfojtás. Ha gazdag és befolyásos haragosa volt az elitéltnek és letudta fizetni a végrehajtókat, akkor lassan fojtották meg.
Ezután állitólag, levágták a fejét és egy halálfejjel himzett fekete selyem zacskóban elvitték a szultánnak és bemutatták."

 

forrás: MILITIA.hu (http://militia.hu/node/3192)

 

A kivégzési parancsot a kapudzsi basi hajtotta végre. A kapudzsi basi a szultáni kivégzési parancsot végrehajtó tiszt.  A kapudzsi basi mindent elkövetett, hogy a kivégzendő gyanúját elterelje, mivel ha szándéka kiderült, maga lett az áldozat. Gyakran hónapig kellett várnia az alkalomra, s az ítélet végrehajtása után hirdette ki a szultán akaratát.

forrás



Webmester